A Mérleg jellemzése ( IX.24 – X.23 )

merleg_863x460_sz

Mérleg – a harmóniában élő

szeptember 24 – október 23


Uralkodó bolygója: Vénusz
Kardinális levegőjegy.

E jegy szülöttje igen szeretetre méltó, és népszerű.

Könnyen barátkozik, ugyanakkor barátai mellett nem kitartó.

Számára a legfontosabb a kiegyensúlyozottság, a mérlegnek mindkét oldalát egyensúlyban szereti tudni.

Szeret ismerkedni, flörtölni, a hűség pedig semmilyen formában nem erős oldala. Hajlamos a kicsapongó életvitelre, és az események túlzott kiszínezésére.

Elsősorban önmagával, és saját kényelmével foglalkozik.

A vitákat, veszekedéseket, aggresszivítást egyáltalán nem kedveli, és kerüli is a konfliktushelyzeteket.

Nagyon nehezen hoz döntéseket, gyakran teljesen döntésképtelen.

Hiányzik belőle a kitartás és az akaraterő, éppen ezért nem is alkalmas vezető pozíció betöltésére.




Élete során többször házasodhat, mivel érzései hamar kihűlnek, és szeret külön utakon járni. Kapcsolatok nélkül azonban képtelen létezni.

Érdeklődése az örök, kiolthatatlan szerelem körül forog, és állandóan arra törekszik, hogy megtalálja azt a társat, aki őt kiegészítheti.

Szakítani nem szeret, ezért még a kevésbé jó kapcsolatnak is csak nagyon nehezen vet véget.

Ki a tökéletes párod a a horoszkópod szerint? Ide kattintva megtudhatod…

A Mérleg jegyében született ember hajlamos a nemibetegségekre, ideg- és elmebajokra.

A Mérleg előnyös tulajdonságai:

– Nagyon szerehető és gyönyörű
– Szeretne mindenkinek eleget tenni
– Nem tudja titkolni az érzelmeit
– Sajátos vonzereje van
– Kreatív, energikus, és nagyon szociális
– Nyugodt, nagylelkű
– Utál egyedül lenni



A Mérleg kellemetlen tulajdonságai:

– Kacér
– Könnyen feladja, amit elkezdett
– Nagyon hiszékeny

Csillagjegyed szerint így viselkedsz, ha szerelmes leszel…

A Mérleg kedvencei:

Színe: sárga, világoszöld, kék
Szerencsenapja: péntek
Szerencseszáma: 6
Féme: sárgaréz
Köve: gyémánt, zafír, márvány
Növénye: orgona, gyöngyvirág, orchidea, tulipán, citrom, zsálya
 

Érdekes még:

Ki a tökéletes párod a horoszkópod szerint?

Mi a legvonzóbb benned a horoszkópod szerint?

Milyen menyasszony vagy? Ha kíváncsi vagy megmondjuk…

Így viselkedsz, ha szerelmes leszel.

Melyik csillagjegy milyen az ágyban?

Melyik a legidegesítőbb tulajdonságod a horoszkópod szerint?

Barátság horoszkóp

Anyós horoszkóp