A Kos jellemzése ( III.21 – IV.20 )

kos_463x460_sz

Kos – A fenegyerek

március 21 . –  április 20.


Uralkodó bolygója: Mars
Kardinális tűzjegy.

E jegy szülöttje temperamentumos, dinamikus, értelmes, szellemes.

Cselekedetei mindig nagyon határozottak, és ösztönösek.

Mindig törekszik célja elérésére, olykor azonban hiányzik belőle a kitartás.

Általában vezető szerepre vágyik, és igen vállalkozó szellemű.

Bátran vállal kockázatot, kedveli a kihívásokat.

Szereti a szabadságot, az önállóságot, és nem tűri a legkisebb korlátozást sem.

Állandóan mozgásban van, nem képes elviselni a tehetetlenséget, és az unalmat.

E jegy szimbóluma is egyértelműen mutatja, hogy „fejjel megy a falnak”, mégpedig úgy, hogy sem önmagát, sem környezetét nem kíméli.

Olykor olyanokon is átgázol, akiken nem kellene.

Szeret vitatkozni, de a viták során gyakran kíméletlen és ingerlékeny, viszont mindig egyenes, és nyílt lapokkal játszik.

Merész fellépésével szinte minden helyzetben megállja a helyét.

Nem befolyásolható, makacsul kitart elképzelései mellett.

Hatalmas öntudattal rendelkezik, mégis néha hiszékeny, és ennek következtében bizony előfordul, hogy csalódások érik.

A Kos függetlenség, és szabadság iránti vágya ellenére nem képes az egyedüllétre.



Szüksége van egy megértő társra és a szenvedélyre.

Ha megtalálja azt a személyt, akivel úgy érzi, hogy le tudja élni az életét, akkor kifejezetten hűséges, jó társ válik belőle. De csak akkor, ha társa nem akarja átvenni tőle a vezető szerepet.

Ki a tökéletes párod a a horoszkópod szerint? Ide kattintva megtudhatod…

A Kos szülött leginkább hajlamos a lázas, hűléses megbetegedésekre, gyakori alvászavarokra, hajhullásra, kopaszodásra, fejsérülésekre, valamint aranyér bántalmakra.

A Kos előnyös tulajdonságai:

– Energikus
– Kalandos és spontán
– Magabiztos és lelkes
– Vicces
– Szereti a kihívást
– Extrém türelemmel rendelkezik
– Élénk, szenvedélyes és éles az esze
– Társaságkedvelő
– Gyorsan elveszti érdeklődését – könnyen unatkozik
– Bátor és magabiztos
– Többnyire ad a fizikumára és sportos



A Kos kellemetlen tulajdonságai:

– Önző
– Könnyen feldühödik

Csillagjegyed szerint így viselkedsz, ha szerelmes leszel…

A Kos kedvencei:

Színe: piros
Szerencsenapja: kedd
Szerencse száma: 9
Féme: vas
Köve: ametiszt, rubin
Növénye: rózsa és tüskés bokrok, mohafélék, kaktuszok

 

Érdekes még:

Ki a tökéletes párod a horoszkópod szerint?

Mi a legvonzóbb benned a horoszkópod szerint?

Milyen menyasszony vagy? Ha kíváncsi vagy megmondjuk…

Így viselkedsz, ha szerelmes leszel.

Melyik csillagjegy milyen az ágyban?

Melyik a legidegesítőbb tulajdonságod a horoszkópod szerint?

Barátság horoszkóp

Anyós horoszkóp