A 4,5 milliárd éves Föld történetében éltek olyan állatok, amelyek szívesen beleszólnának ebbe a rangsorba. Szerencsére már csak elméleti összehasonlításban tehetik.

1. A legnagyobb valaha élt

Planktonokat, krilleket eszikk. Szerepel a Némo című mesefilmben, Szenilla beszéli a nyelvét. Ő a kékbálna.

11-12 hónapos vemhesség után születik meg 2-3 tonna közötti bébi, aki közel 7 méter hosszú. Napi 350-400 litert szopizik, 6-7 hónapos koráig. Ekkor már kétszer akkora súlyú, mint születéskor is kinőnek a szilái, amivel a lebegő rákokat maga is el tudja fogyasztani. Felnőtté, azaz ivaréretté 5-10 éves korában válik.

Ekkor már 20-40 méter közötti testhosszal, 150-200 tonna közötti súllyal méltóságos, békés állata a Föld vizeinek, akár 80 évig. Száma tragikusan megfogyatkozott az ipari méretű vadászatuk óta. Míg korábban 300 ezer bálna élhetett, ma talán 2000-et találni az egész Földkerekségen.

kekbalna_1

2. A legnagyobb szárazföldi

22 hónap után születik meg a borjú, aki kb. 85 cm marmagasságú és 100 kg. Két évig szopik a kisded és nagyjából ivarérettségéig, 14-15 éves koráig marad a családi közösségben. Felnőttként 225 kg ennivalót is elfogyaszt, és egy-egy nagyobb szippantással akár 100 liter vizet is megiszik, hiszen súlya 4-6 tonna között lehet.

Ő az afrikai elefánt. Harmincszor kisebb a tömege, mint fönti kollégájának. Ő is vegetáriánus, füvet, gyümölcsöt, falombok ízletes leveleit eszi. Szintén „étvágytalan”, napi adagja 150-250 kg. Míg a kékbálna magányosan él, ő női alapú családi közösségben tölti életét.

elefant_1

3. A legmagasabb állat

457 nap várandósság után születik meg a bébi, aki 15 percen belül talpra áll. A szoptatás 12-14 hónapig tart, ivaréretté 3-4 évesen válnak. Élnek közösségben és magányosan is, és ők is alapvetően infrahangokkal kommunikálnak, mint az elefántok.

zsiraf_1