Azok a nagyszülők, akik házi készítésű ajándékot kapnak az unokáktól Karácsonyra, szerencsésnek mondhatják magukat.

Ezek az ajándékok személyesebbek mint a készen vásároltak, biztosan nagy örömet fogtok szerezni velük!

stella-karacsony-ajandek

Még nem késő elkészíteni gyermekeinkkel ezeket az ajándékokat, melyeknek nagymamák és nagypapák is, amellett, hogy nagyon örülnek, még hasznát is veszik.

Érdemes a gyerekeket is bevonni az ajándékkészítésbe, így megtanulják, hogy a saját kezük munkája mennyire értékes.  Kicsit be kellett segíteni nekik, de ügyesek, nagyon szívesen és nagyon kreatívan dolgoznak.

fo

Ajándék, szinte a semmiből

A gyerekekkel együtt is készíthetünk ajándékok. Élvezettel veszik ki a részüket belőle, mert fontosnak érzik magukat.  Évek alatt összegyűjtött gyerekszájból készítünk most a nagyszülőknek ajándék montázst, illetve ajándék képeslapot.

ajandek-21

Képeslap

Mi kell hozzá?

Keménypapír, toll, olló, kétoldalú ragasztó, fénykép a gyerekekről és kb. 1 óra türelem

Képeslapként, vagy montázsként is átadhatjuk. A képek szép emlékeket idéznek fel, míg a gyerekszáj pedig megnevettetett őket. 

<<<Angol nyelvi tesztekhez katt ide!>>>

Képeslap ajándék esetén a keménypapírt hajtsuk ketté, belsejébe írjunk bele párat a gyerekek “gyerekszájából”. Az elejére ragasszunk fel egy képet a gyerekekről. 

images

Montázs is készülhet természetesen, ilyenkor egy nagyobb lapra ragasszuk fel a képeket. Gyerekszájnak hagyjunk bőven helyet a képek között.

Díszítésben a picik is segíthetnek, csillámpor és matricák ráragasztásával. Cikk—cakk olló használatával tovább díszíthetjük az egyszerű lapot. 

milevi_product_19639_121030190523_2

Könyvjelző

Mi kell hozzá?

papír, olló, fonal, fénykép, ragasztó, mintalyukasztó

<<<Letölthető önéletrajz minták!>>>

Elkészítés:

Színes kartonból vágjatok ki hosszabb (kb. 15 cm-es), de nem túl széles (kb. 4 cm-es) téglalapot. (Ha van dekor ollónk még szebb lesz a könyvjelző széle)

348

A piros-zöld fényképes könyvjelző esetében egy hasonló formájú, de kb fél cm-rel kisebb téglalapot vágjatok ki egy zöld kartonból. A felső, zöld karton felső részén egy kisebb kört kell kivágni. (Ez alá kerül a fénykép.) A két téglalapot ragasszátok össze úgy, hogy a kettő közé a fénykép kerüljön.

3

A könyvjelző alsó részére két lyukat lyukasszatok, és egy fonalt fűzzetek be, melyből egy masni készítésével el is készült a könyvjelző.A sötét zöld-világos zöld színű könyvjelző esetében fehér és ezüst színű hópihéket vágjatok ki kartonból. (Ha van mintalyukasztó, érdemes használni ebben az esetben.) Ezeket ragasszátok fel a könyvjelzőre. A téglalap alsó részén lyukasztóval készítsetek lyukakat, és fűzzetek be különböző színű és hosszúságú fonalakat.

fo

Íme egy másik remek ötlet, amivel gyermekeink meglepetést okozhatnak nagyszülőknek Karácsonyra. Elkészítése nagyon egyszerű, és a legkisebb ovis gyerekeknek is sikerélmény lesz az alkotás.

$$$ Jól fizető munkák diplomásoknak! $$$

Kép

Mi kell hozzá?

 gyurma, sodrófa, gyufaszál, ecset, festék, papírlap

images1

Elkészítés :

1. Sodrófával nyújtsátok ki a gyurmánkat.

2. Egy gyufaszállal rajzoljatok képet a gyurmába

3. Fessétek be a gyurmát festékkel, majd egy papírlapot rátéve „nyomdázzátok” a lapra.

images3

Attól függően, hogy kinek szeretnénk ajándékozni, keretezzük be, vagy készíthetünk belőle akár képeslapot is.