Demjén Ferenc és felesége, az Amerikából származó Rebecca, harmonikus és kiegyensúlyozott párkapcsolatban él. Életüket nem zavarják meg kósza hírek félrelépésekről, hűtlenségről. Rózsi idén decemberben hetvenkedik az Arénában, azaz 70 születésnapját ünnepli. Gyorsan fogynak a jegyek, hiszen ő fogalom, legenda, a magyar rockzenében. A művelt és tehetséges zeneszerző-énekest kérdeztem, a boldog párkapcsolat titkáról.

demjen_2

1.  Szeretet. Amikor Rebeccát megláttam, azonnal megtetszett. Nagyon meg akartam ismerkedni vele. El is gáncsoltam, hogy észrevegyen. Egy new yorki turnén voltunk éppen, és Rebecca hitte is meg nem is, hogy én egy híres közép-európai zenész vagyok, de ez nem is volt fontos. Találkoztunk, és nem akartunk többet különválni. Azóta is ott van minden fellépésemen, koncerten. Én tudom, mit szeretne, és ő is tudja, én mire vágyom. Szeretjük egymást.

2. A jó szex. Ennek is hamar a végére jártunk, amikor megismerkedtünk. Nem fogtunk mellé hosszú távon sem. Minden rendben.

demjen_1

3. Hasonló életvitel, hasonló időtöltés. Szerintem olyan emberek értik meg jól egymást, akik életük egyforma szakaszában, évszakában vannak. Ha az egyik nyárban, a másik őszben… abból sok konfliktus adódik. Az egyik sűrűbb életet él, a másik visszavonultabbat, csendesebbet… Az egyik keresi a nyilvános szerepléseket vagy a közösségi életet, a másik családi életet élne… Nem vezetnek jóra ezek a különbségek.

demjen_4

3+1. A pénz beosztásáról, felhasználásáról hasonlóan gondolkodunk. Rebecca okos nő, tisztelem, hogy milyen nagyszerű ötletei vannak. Együtt megbeszéljük és megvalósítjuk ezeket. Mi sem jobb bizonyíték erre, mint hogy szeretünk sok időt tölteni a közösen teremtett otthonunkban. Nekünk ez mind, így együtt jó.