Egyetlen ünnepünk sincs, amit ennyi rohangálás, idegeskedés, szervezkedés előzne meg, mint a karácsonyt, és ez a nőket különösen érinti.

karacsonyi_stressz

Mára az ünnepi neurózis a szakértők szerint önálló kórképpé is vált, pedig egyébként nem lenne nagy dolog kicsit visszavenni az elszántságból és a tempóból, és élvezni ezt a pár napot.

A nők maximalisták

A nők többsége bizonyára ismeri a karácsonyi stressz, idegeskedés állapotát – közülük is leginkább a családanyák, akik a gyerekek születésével nemcsak a boldogságot, hanem karácsonykor a fejük felett összecsapó hullámokat is megtapasztalják.

christmas-stress-kett

A nők maximalistává tudnak válni a szeretet ünnepével kapcsolatban, azaz mindent úgy akarnak megvalósítani, ahogy a nagykönyvben meg van írva.

A dolgozó nőknek a munkahelyükön is állniuk kell a sarat, talán még jobban, mint az év más időszakában, mert sok helyen ilyenkor olyan év végi hajtás van, ami már egymagában is fokozza a stresszt.

<<<Angol nyelvi tesztekhez katt ide!>>>

family-celebrating-christmas

Félelem a feladat sikertelenségétől

A családanyáknak nemcsak a gyerekeknek, a férjnek és a rokonoknak kell megvenniük a karácsonyi ajándékokat, de a nagyszülők nevében is sokszor ők vásárolnak, hogy az unokák azt kapják, amire épp szükségük van.

Jó logisztikai képességgel kell rendelkeznie annak, aki úgy tudja a karácsonyi előkészületeket összeegyeztetni, hogy december 24-én estére valóban minden rendben van.

fo

De hiába sikerül tökéletesre a szenteste, ha addigra pattanásig feszültek az idegek, és a túlzott stressztől elgyötörten ülünk a karácsonyi asztalnál.

Ha valaki nem, vagy csak nagy nehézségek árán tud megküzdeni a karácsonyi láz okozta feszültségekkel, könnyen kialakulhat a karácsonyi neurózis névre hallgató zavar, amely valójában egyfajta szorongásos, depresszív hangulati állapotot eredményez.

$$$ Jól fizető munkák diplomásoknak! $$$

legkedvesebb-karacsonyi-dalaink-12180938

Önálló kórkép lett mára a karácsonyi stressz okozta idegkimerültség – hiába szól eredetileg a legfontosabb ünnep meghittségről, együttlétről, szeretetről, az emberek egy része feladatként, sőt teherként éli meg manapság.

index

Emiatt nyomás nehezedik a nőkre ilyenkor, hiszen a feladat sikertelenségétől való félelem frusztrációt és szorongást okozhat, amit csak fokoz, ha a munkahelyi, iskolai vagy áruházi karácsonyfák után a sajátjukat  a sokadikként látják és már nem is érzik annyira az ünnepi hangulatot.

<<<Letölthető önéletrajz minták!>>>

 

Pormacska a sarokban

A teljesítményorientált világ értékrendjét elsajátítva sokan küzdenek azzal a belső konfliktussal, hogyan lehet tökéletes ünnepet varázsolni, megfelelni a külvilágnak, rendet rakni, sütni-főzni, ajándékokat csomagolni, sokfős vacsorát szervezni, a gyerekekkel foglalkozni.

5499e0380f13c

Csak közben épp a lényegről feledkeznek el – a család számára is az lenne a legnagyobb ajándék, ha a családanyák pár dolgot kihúznának a listáról, hogy pihentebbek, jókedvűbbek legyenek az ünnepek alatt.

Hiszen elméletileg ekkor feltöltődni kellene, nem idegösszeroppanást kapni. Ehhez azonban úgy kell szerveznünk az előkészületeket, hogy ne minden a mi vállunkat nyomja.

A kulcsszavak: idő- és munkamegosztás, na és tudatosság az aggodalmak redukálásával kapcsolatban, hogy ajándékbontogatás közben ne azon rágódjunk, hogy átsült-e a pecsenye, és hogy ízleni fog-e mindenkinek.