Angelina Jolie 1975. június 4-én látta meg a napvilágot Los Angelesben Jon Voight és Marcheline Bertrand lányaként. Színész családba született, így nem volt nehéz dolga a pályaválasztással – öccse, James Haven is követte a hagyományokat.

kisebbKamaszként depresszióval és önbizalomhiánnyal küzdött, rendszeresen önmaga ellen fordult: pengékkel vagdosta magát, de önpusztító életmódja ellenére is felfigyeltek bimbózó szépségére – modellkedett, majd videoklipekben tűnt fel.
images1

Lara Croft tette szexszimbólummá

Első szerepét 1993-ban játszotta a Cyborg 2 című filmben, majd hamarosan színvonalasabb alkotásokban is kipróbálta magát. 1997-ben Golden Globe-díjat kapott a George Wallace című életrajzi filmben nyújtott alakításáért, ám egy évvel később kiégettségre hivatkozva rövid szünetet tartott színészi pályáján.

Visszatérése utáni alakításainak köszönhetően a kritikusok is elismerték képességeit, az Észvesztő című drámáért megkapta a legjobb mellékszereplőnek járó Oscar-díjat. A 2001-es Tomb Raiderben Lara Croftként vált valódi szexszimbólummá, és azóta is rendszeresen az élmezőnyben végez, ha meg kell választani a világ legszebb nőjét egy szavazáson.

Az akciófilm két évvel későbbi folytatása is kasszasiker lett, melyet olyan népszerű mozik követtek, mint a Nagy Sándor, a hódító, az Életeken át vagy a Mr. és Mrs. Smith. A 2008-as a kisfiát elvesztő édesanya küzdelmét bemutató Elcserélt életekben nyújtott alakításáért BAFTA-, Golden Globe- és Oscar-díjra is jelölték, bár végül egyiket sem ő kapta meg.

Angelina Jolie magánélete sokáig meglehetősen viharosan alakult: 1996-ban hozzáment a brit színész Johnny Lee Millerhez, ám három évvel később elváltak. Második férje Billy Bob Thornton lett, akivel 2003-ig tartott kapcsolata. A biszexualitását nyíltan vállaló színésznő végül úgy tűnik, Brad Pittben találta meg az igazit, bár azon az áron, hogy a férfit elszerette Jennifer Anistontól – a két színész ugyanis a Mr. és Mrs. Smith forgatásán melegedett össze

index

Hat gyereket nevelnek

A Brangelinaként emlegetett álompár összesen hat gyereket nevel: Maddoxot, Zaharát és Paxot adoptálták, kislányuk, Shiloh 2006-ban látta meg a napvilágot, ikreik, Vivienne Marcheline és Knox Leon pedig 2009-ben születtek. 2010 novemberében a szemfülesebbek akár Budapest utcáin is összefuthattak az álompárral, ugyanis Angelina, készülő filmjéhez, több magyarországi helyszínen is forgatott stábjával, de 2011-ben saját rendezése, A vér és méz földjén felvételei miatt is Magyarországra látogatott.

A szexszimbólum 2013 februárjában 37 évesen levetette mindkét mellét. Az orvosok egy jelenlévő génhiba miatt -BRCA1- 87%-osra becsülték az emlőrák kockázatát a gyönyörű nőnél. A sztármama nem akarta, hogy gyerekeinek végig kelljen néznie, ahogy a végzetes kór elpusztítja testét, így, hogy minél tovább nevelhesse csemetéit bevállalta a drasztikus műtétet, ezzel megelőzve a betegséget.