Már a karácsony előtti napokban is ünnepi díszekkel próbáljuk hangulatossá varázsolni otthonunkat, környezetünket.

Erre kiválóan alkalmas néhány világszerte elterjedt növény is, amely a karácsonyfa mellett téli ünnepünk ékes kísérete lehet.

 

Ilyen például a karácsonyi kaktusz, mely nevéhez illően, tökéletes időzítéssel éppen karácsonyra örvendezteti meg tulajdonosait szépséges virágaival.

karikaktusz

Származását tekintve a Brazíliában őshonos Schlumbergera nemzetség egyik fajtája, de a dísznövények piacán már számos nemesített formája és fajhibridje megjelent.

Természetes élőhelye, a kaktuszokról bennünk élő képpel nem éppen megegyezően, nem a sivatag, hanem a trópusi vagy szubtrópusi esőerdők. „Lakása” sem a cserepünk, hiszen – például az orchideákhoz hasonlóan korhadéklakó, fán lakó, vagyis a fák ágain él.

karacsonyi-dekor-otletek-3

Mégsem élősködő, mert nem magából az otthont adó élő fából, hanem ennek korhadó kérgéből, avarból táplálkozik.

A maga 30 centijével a kaktuszok közt kis, közepes termetűnek számít.

Alakja fiatalon bokorszerű, de mivel hajtásai később inkább elfekvőek, csüngőek, kúszónak nevezik.

A kaktuszok, attól függően, hogy mely részükben tárolják a vizet gyökér-, levél- vagy törzs vízigényűek lehetnek.

36718

A karácsonyi kaktusz ez utóbbi csoportba tartozik, azaz a vizet a törzsében képes tárolni.

E törzs különálló hajtásokból áll, melyek kis, könnyen leválasztható, lapos szártagokból épülnek fel. A szártagok pereme enyhén csipkézett.

<<<Angol nyelvi tesztekhez katt ide!>>>

Amiket mi tüskéknek nevezünk, azok a kaktuszok módosult levelei.

Karácsonyi kaktuszunk tövispárnáinak csúcsán csak finom barna serteszőrök nőnek.

Megfelelő ápolásukhoz, a kicsi, hosszú csövű virágaiban való gyönyörködés lehetőségéhez szükséges tudnunk, hogy rövid nappalos növény.

f438bce3f6e1f797cd9e226d8fab7de7

Ez annyit jelent, hogy akkor kezd virágozni, amikor a nappalok hossza kevesebb, mint 12 óra. Ezzel meg is van fejtve, hogy miért is virágzik éppen ősz végén, télen.

Azonban azt is figyelembe kell venni, hogy a túl hosszas mesterséges megvilágítás is gátolja virágzásukat.

Pirosas virágai  két szimmetrikus síkra oszthatók.

$$$ Jól fizető munkák diplomásoknak! $$$

Az ilyen virágokat környezetükben általában kolibrik porozzák be.

Otthoni szaporításához azonban nem szorulunk arra, hogy kis kolibri-állatkertet is tartsunk, hiszen vegetatív úton, szárdugványozással is szaporítható.

95aae0a8f7cc11522613b0aae2051dd1

A megfelelő időpontban való virágzás elősegítéséhez nyár végén egy szárazabb időszak tartása szükséges, aztán kora ősszel olyan helyre kell helyezni, ahol a hőmérséklet nem csökken 15 fok alá, de nem is magasabb, mint a normál szobahőmérséklet.

<<<Letölthető önéletrajz minták!>>>

Bimbózáskor ne helyezzük át, még a cserepet se nagyon mozgassuk, mert erre nagyon érzékeny, és „elrúghatja” bimbóit, így piros színfoltjaival nem örvendeztet meg.

Virágzás után, a pihenési időszakban csak kis mennyiségű – néhány cseppnyi – vizet igényel, nagyobb tápanyagellátásra április-júliusban van szüksége.

9d47893cbe8803aa0ff1408365351bf4

Élettartama néhány év, ezalatt fiatalkorában évente, később 3- 5 évente kell átültetni, háromnegyed résznyi tőzeg, egynegyed résznyi homokból álló földbe.